2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: kalifátus

11 cikk 1/2 oldal

Feloszlattak egy muszlim szervezetet Indonéziában

Feloszlatta a kormány Indonéziában szerdán annak a muszlim szervezetnek a helyi ágát, amelynek célja, hogy egyetlen kalifátusban egyesítse az iszlám híveit szerte a világon. Freddy Harris, az igazságügyi és emberi jogi minisztérium közigazgatási főigazgatója tudatta, hogy a Felszabadulás Pártja (Hizbut Tahrír) helyi szervezetének feloszlatása azonnali hatályú.

Az iszlám tabu

A politikai korrektséggel sikerült annyira megfertőzni Európát, hogy nincsenek már önvédelmi reflexek, csak az igazság elhallgatása.

Még nyugodtan alszanak a képzett dzsihadisták

A hatóságok újabb és újabb radikalizálódott embereket tartóztatnak le, még százak sétálhatnak nyugodtan Európa utcáin a Szíriából visszatértek közül.

Véres ramadán

A szíriai Er-Rakka körül is egyre szorul a hurok, ez a település az Iszlám Állam fővárosának szerepét igyekszik betölteni.

Népvándorlás, népszavazás

A világpolitikai átrendeződés veszélyeket hordoz: a biztonságunkra, a gyarapodásunkra, a kultúránkra nézve.
11 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.