2023. február 1., szerda, Ignác napja

Címke: Józsefváros

96 cikk 3/10 oldal

Strand- és gyógyfürdő épülhet Józsefvárosban

Minden évszakban nyitva tartó, fedett medencékkel is rendelkező strand- és gyógyfürdő épülhet Budapest VIII. kerületében, a volt józsefvárosi pályaudvar területén.

Józsefváros mindent megtesz az ott lakók egészségbiztonságáért

A Józsefvárosi Önkormányzat minden, a kerületben működő magánvállalkozástól elvárja a szabályos, a szakhatósági engedélyeknek megfelelő működést, és bármilyen szabálytalanság esetén megteszi a szükséges lépéseket – közölte a VIII. kerület jegyzője az MTI-vel hétfőn. Azt írta, elsődleges és legfontosabb szempontjuk, hogy a józsefvárosiak biztonságban legyenek.

Egyszülős családokat segítő központ nyílt

Az intézményben a kávézó és a játszóház mellett segítő szakemberek várják az egyedülálló szülőket; háromszázezren nevelnek így félmillió gyermeket Magyarországon.

Sára Botond minden józsefvárosival találkozna

Néhány óra alatt kétezer józsefvárosi támogatta ajánlásával Sára Botondot, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjét. A VIII. kerületi időközi polgármester-választáson induló kormánypárti jelölt a július 8-i voksolásig folyamatosan találkozik a kerületi emberekkel.

Győri Péter nem ismeri Józsefvárost

Szinte minden téren tájékozatlanságról tett eddig tanúbizonyságot Győri Péter, a baloldali „szivárványkoalíció” józsefvárosi polgármesterjelöltje.

Megújul az Orczy-negyed

A rehabilitáció arra fókuszál, hogy a városrészben emelkedjen a munkahelyek száma és javuljanak a lakhatási körülmények és a közbiztonság.
96 cikk 3/10 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.