2018. október 2. kedd 06:37
A Világgazdaságnak nyilatkozó közgazdász elmondta, hogy a szurkolók 70-80 százaléka ma már egyénileg szervezi meg az utazását.
2018. szeptember 27. csütörtök 12:27
Az államtitkár kiemelte: az idegenforgalom Magyarországon közvetve a GDP 10 százalékát adja, 420 ezer dolgozót foglalkoztat.
2018. szeptember 21. péntek 17:18
A Magyarországon termelt bruttó hazai össztermék (GDP) előállításában a turizmus ágazat egyre nagyobb részt vállal, érdekünk, hogy az ide irányuló turistaforgalmat folyamatosan növeljük.
2018. szeptember 5. szerda 19:41
A horvátoknak elképesztő esélyt ad, hogy az olasz tengerpart sokkal drágább, a görög túl messze van, és Észak-Afrika olcsó strandjai a terrorfenyegetettség miatt kevésbé eladhatók.
2018. augusztus 16. csütörtök 09:39
Honfitársaink biztonságosnak és megfizethetőnek tartják a belföldi turisztikai szolgáltatásokat, sokan évente többször is elutaznak az országon belül – derül ki az iparági tapasztalatokból.
2018. július 11. szerda 11:35
Májusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 7,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma ezzel 7,5 százalékkal haladta meg a tavaly májusit az áprilisi 0,8 százalékos visszaesés után.
2018. június 12. kedd 11:53
Áprilisban 0,8 százalékkal több külföldi vendég 2,2 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, míg a belföldi vendégek száma 0,3 százalékkal, az általuk eltöltött éjszakák száma 0,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi magas bázishoz viszonyítva. Ezzel a vendégek száma összesen 1,7 százalékkal nőtt, a vendégéjszakák száma 0,8 százalékkal csökkent tavaly áprilishoz képest, amikor a húsvétnak is köszönhetően 25,3 százalékos volt a forgalom éves növekedése - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. június 1. péntek 05:55
Élvonalba kerül a magyarországi turizmus a kelet-közép-európai versenyben, ha a szálláshely-szolgáltatás 18 százalékos áfakulcsa az uniós átlag 10,98 százalék körüli szintjére csökken.
2018. május 17. csütörtök 07:32
A kormány 2017-ben elfogadott nemzeti turizmusfejlesztési stratégiája azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ig 16 százalékra emelkedjen a régiós szinten is egyre versenyképesebb GDP-hozzájárulás.
2018. április 24. kedd 16:08
Egyedüliként a Hunguest nyújtott be érvényes ajánlatot, így a szállodalánc nyerte el a tíz évre szóló üzemeltetési jogot, öt év opciós meghosszabbítási lehetőséggel.