2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: hűtlen kezelés

38 cikk 3/4 oldal

A 4-es metró szerződéses kötelmei

Csak úgy röpködnek a levegőben az ilyen-olyan megállapodások ismérvei, elnevezései, kritériumai. A budapestiek így hovatovább szakavatott jogásszá válhatnak.

Hétfőn döntenek Juhász és Fapál ügyében

A vádhatóság egyebek közt a közélet tisztaságának fontosságával érvelt, amikor képviselője kifejtette: mindazoknak, akik közhivatalt viselnek, magasabb erkölcsi normáknak kell megfelelniük.

Húszmilliárd forintos hűtlen kezelés miatt emeltek vádat 76 ember ellen

Húszmilliárd forint kár ért egy takarékszövetkezetet, miután vezetői és dolgozói hitelképtelen ügyfeleknek nyújtottak hitelt, valamint fedezetlen váltókat fogadtak be. Az ügyben 76 vádlott ellen indult eljárás – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Vádat emeltek egy szegedi önkormányzati cég korábbi vezetőivel szemben

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt a szegedi önkormányzat tulajdonában álló egyik gazdasági társaság korábbi ügyvezetőjével és gazdasági vezetőjével szemben – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
38 cikk 3/4 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.