2018. szeptember 17. hétfő 12:27
Jelentősen „össze fogja kavarni” az európai húspiacot az afrikai sertéspestis, amely a hétvégén Belgiumban, az unió hatodik-hetedik legnagyobb sertéstenyésztő országában is felütötte a fejét – mondta a Hússzövetség elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.
2017. augusztus 7. hétfő 15:31
Augusztus óta csak a korábbinál magasabb hústartalommal gyártott felvágottak, virslik kerülhetnek forgalomba ezekkel az elnevezésekkel.
2017. április 6. csütörtök 14:24
A húsz százalékkal drágább alapanyag, a tízszázalékos béremelés és az élelmiszerkönyv szigorításai jelentős mértékben növelik a gyártók költségeit.
2017. január 3. kedd 05:45
A Földművelésügyi Minisztérium arról tájékoztatta lapunkat, hogy ezzel nem áll meg a már évek óta tartó, alapvető élelmiszerekre vonatkozó áfacsökkentés.
2016. március 17. csütörtök 15:48
A rendelkezésre álló adatok alapján 20 százalékkal növekedett a látható sertésvágásszám. Vagyis e piaci szegmensben elmondható, hogy ekkora volt a piactisztulás.