2016. november 9. szerda 07:45
A júniusi brit népszavazásra emlékeztető módon megrázta a világpiacokat Donald Trump várható győzelme.
2016. november 8. kedd 12:33
Egy hongkongi esküdtszék egyhangúlag bűnösnek találta szándékos emberölésben kedden azt a brit bankárt, aki két évvel ezelőtt lakásában meggyilkolt két indonéz nőt, egyiküket meg is kínozta.
2016. október 30. vasárnap 15:03
Akárcsak szombaton, a vasárnapi zárónapon is öt arany- és egy ezüstérmet nyert Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának utolsó, hongkongi állomásán.
2016. október 12. szerda 11:21
Hongkong újonnan megválasztott demokráciapárti képviselői az eskütétel alatt nyíltan szembeszálltak Pekinggel szerdán a városi törvényhozó tanácsban.
2016. augusztus 11. csütörtök 22:57
Megkezdődhet a magyar marhahús szállítása Hongkongba, miután a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sikeresen egyeztetett erről a hongkongi élelmiszer-felügyeleti hatósággal – közölte a szaktárca csütörtökön.
2016. július 19. kedd 07:12
A tizennegyedik helyen végzett a magyar csapat az idei Nemzetközi Matematikai Diákolimpián, amit 109 ország részvételével Hongkongban rendeztek meg. A hatfős magyar csapatból Gáspár Attila, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium 10. osztályos tanulója aranyérmet nyert.
2016. június 13. hétfő 10:18
Tajvan nem engedélyezi a közelmúltban tisztétől megválni kényszerült elnök, Ma Jing-csiu szerdára tervezett hongkongi útját – derült ki a tajpeji elnöki hivatal közleményéből. A hongkongi sajtó hétfői beszámolója szerint Ma az Ázsiai Kiadók Társaságának (Sopa) díjátadó ünnepségre lett volna hivatalos, ahol fel is szólalt volna.
2016. június 4. szombat 18:24
Tízezrek emlékeztek meg szombat este Hongkongban arról, hogy Pekingben 27 évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött meg a demokratikus változásokat követelő, Tienanmen téri tüntetés véres felszámolása.
2016. május 19. csütörtök 14:54
Csang Tö-csiang (Zhang Dejiang) hongkongi útja során Kína teljes támogatásáról biztosította a városállam részvételét az „Egy övezet – egy út” stratégiai tervezetben. Kína harmadik legbefolyásosabb politikusának látogatását azonban nem mindenki fogadta jó szívvel az önállóságát féltő városban.
2016. május 18. szerda 10:05
Kína teljes mértékben támogatja, hogy Hongkong – adottságai miatt – kivételes szerephez jusson az Ázsiát Európával és Afrikával összekötő, „egy övezet, egy út” nevű kezdeményezésben – jelentette ki szerdán Csang Tö-csiang kínai házelnök a különleges közigazgatási övezetben tett látogatásán. Közben több tüntetőt őrizetbe vettek, mert megpróbálta megzavarni a kínai szárazföldről érkezett magas rangú vendég programját.