2018. december 27. csütörtök 12:47
A volt köztársasági elnök felesége szerint életünk folyamán változhatnak a barátságok, szerelmek, ízlések, de a hazaszeretet érzése egyre csak erősödik.
2018. november 27. kedd 16:27
A házelnök hangsúlyozta: szabadság és jólét, demokrácia és emberi jogok nem létezhetnek erős nemzetek és erős államok nélkül.
2018. november 16. péntek 06:05
Erősítsük meg a hazaszeretet kultúráját, és szorítsuk vissza az öngyűlölet kultúráját, mindebben kulcselem a Nemzeti alaptanterv megalkotása – fogalmazott Orbán Viktor.
2018. október 27. szombat 17:05
Olyan polgári társadalomért küzdünk, ahol megőrizhetjük kultúránkat, identitásunkat, értékeinket – mondta a kongresszuson Böröcz László a Fidesz ifjúsági szervezetének elnöke.
2018. október 13. szombat 07:05
A miniszterelnök figyelmeztetett: Brüsszelben gőzerővel gyártják a betelepítési programokat, amelyek közös vonása, hogy elvennék a határvédelmet a tagállamoktól.
2018. október 13. szombat 07:00
Az európai bizottsági elnöknek – aki most már egyenesen követeli Orbán Viktor eltávolítását a néppártból – és társainak mind forróbb a lába alatt a talaj.
2018. szeptember 9. vasárnap 22:22
Magyarország minden veszteség ellenére nemcsak fennmaradt, de „óriásit alkotott és alkot”, miközben hatalmas értékeket ad a világnak.
2018. augusztus 21. kedd 06:00
A haza fogalmát nem lehet elmagyarázni senkinek, és nem is kell, mert az nem függ se pénztől, se infrastruktúrától, se munkahelytől.
2018. július 21. szombat 10:18
Nekünk, magyaroknak van egy olyan történelmi eseményünk, amelyre nem lehet nem emlékezni, hiszen több száz éve egész Európában emlékeztet rá minden áldott nap.