2024. április 20., szombat, Tivadar napja

Címke: Handó Tünde

96 cikk 2/10 oldal

Ügyfélbarát bíróság a cél

Egy éven belül újabb 25 egységes arculatú, felhasználóbarát ügyfélközpont nyílik a már működő két kiszolgálóhely mellett – mondta tegnap lapunknak Handó Tünde.

Az OBH célja, hogy megőrizze Magyarország szuverenitását

Manapság sokan éreztetik velünk azt, hogy Magyarországnak a jogállamiságot, az igazságszolgáltatás működését illetően tanulnivalója van a nyugati demokráciákhoz képest – fogalmazott Handó Tünde.

Már évek óta csökken a bírák munkaterhe is

Az Európai Bizottság igazságügyi eredménytábláján a magyar bíróságok a különböző ügyforgalmi mutatók alapján a legjobban teljesítő bíróságok között vannak.

Olcsóbb, gyorsabb az e-bíróság

A cél, hogy az informatikai fejlesztések területén Európa élén álljunk – hangsúlyozta Pintér Sándor belügyminiszter.

Nem független az OBT

Több tanácstag Twitter-bejegyzéséből, valamint múltbéli viselt dolgaiból kiderül: a kormány ellen irányuló politikai tevékenységet folytatnak.

Handó Tünde: a bírói függetlenséget semmi sem fenyegeti

Az OBH elnöke kiemelte, hogy különleges szerepük van az Európa-szerte szintén jellemzően önálló bírósági szervezetként létező, a közigazgatási ügyek elbírálásával foglalkozó fórumoknak.
96 cikk 2/10 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.