2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: Gyulai Várszínház

10 cikk 1/1 oldal

Úgy érezte, a siker korrumpál

Elek Tibor irodalomtörténésszel, a Gyulai Várszínház igazgatójával, a Székely János-napok szervezőjével beszélgettünk, a Caligula helytartója drámaírójáról.

A Caligula helytartója Gyulán

Éppen negyven évvel ezelőtt mutatták be a Gyulai Várszínházban Harag György azóta is jegyzett rendezésében Székely János Caligula helytartója című drámáját.

Megállította most az élet

Trill Zsolt megtiszteltetésnek tartja, hogy egy huszonéves, sajátos látásmódú rendező, ifj. Vidnyánszky Attila rá gondolt a shakes­peare-i alak megformálásakor.

Sokszínűségre törekedni

Elek Tibor József Attila-díjas irodalomtörténészt, kritikust, a Bárka című folyóirat főszerkesztőjét nevezték ki a Gyulai Várszínház élére.

Kis székely abszurd

Az 53. évad nyitóelőadását, a Zongotát július 4-én este, közvetlenül az ünnepélyes zászlófelvonás és megnyitó után tűzte műsorára a teátrum.

Klasszikusok új lendülettel

A gyulai XII. Shakespeare Fesztivál a 400 éve elhunyt angol színműíró és költő előtt tiszteleg: a névadó emlékére kiemelt programokat szerveznek.

Tartalmas nyári éjszakák

Hétfőn tartja a Gyulai Várszínház művészeti tanácsadó testülete évadnyitó ülését, amelyen a nemsokára induló nyári szezon műsortervét tekinti át.
10 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.