2018. október 9. kedd 06:24
Horváth András nyugalmazott dandártábornok szerint Gyárfás tavaly ősszel nem akart együttműködni a nyomozókkal, miután Imrich K. megzsarolta őt.
2018. szeptember 5. szerda 18:07
Ma a Fenyő-üggyel összefüggésben a védelem kezdeményezésére tanúként hallgatták ki Kovács Lajost – tájékoztatta a Magyar Időket Bánáti János.
2018. augusztus 16. csütörtök 06:41
Alig tizenkét órával azután, hogy Rohác bevallotta a rendőröknek, hogy ő ölte meg Prisztás Józsefet, Portik Tamás védői máris perújrafelvételt terveznek az ügyben.
2018. július 28. szombat 20:32
A bíróság is kimondta, Gyárfás Tamás már nincs lakhelyelhagyási tilalom alatt. Ugyanakkor időről időre be kell jelentkeznie a rendőrségen.
2018. július 24. kedd 18:17
Az elsőfokú bíróság – a terhelt bűnügyi felügyeletét fenntartó és a 100 millió forintos óvadékot megállapító – határozatával szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést.
2018. július 20. péntek 07:05
A Nap TV Angol utcai épületének eladásából fizeti ki minden idők második legnagyobb óvadékát, százmillió forintot a Fenyő-gyilkosság felbujtójaként gyanúsított Gyárfás Tamás.
2018. július 19. csütörtök 11:08
A Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamás és ügyvédje nem ismerheti meg a terhelő hangfelvételeket sem.