2024. április 19., péntek, Emma napja

Címke: felzárkóztatás

45 cikk 2/5 oldal

Négyezer gyerek vehet részt esélyteremtő programokon Tatán

Az Esély Budapest Alapítvány uniós és hazai forrásból 500 millió forintot fordíthat arra, hogy négy év alatt összesen négyezer hátrányos helyzetű és fogyatékos gyermek vegyen részt esélyteremtő, felzárkóztató programokon bentlakásos elhelyezéssel - mondta el az alapítvány elnöke Tatán pénteken sajtótájékoztatón.

Összehangolt felzárkózás

A hatéves bérmegállapodás úgy segítette a masszívan növekvő bérek további emelkedésének lehetőségét, hogy nem rontotta érzékelhetően a gazdasági szereplők versenyképességét.

Zajlik a bérfelzárkózás a nyugati országokhoz

A bérek növekedésének aránya az alacsony fizetésűek esetében a legnagyobb - nyilatkozta Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri tanácsadója a Magyar Hírlapnak.

Erősödik a munkaerőpiac

Közel 27 éve nem látott mélypontra, négy százalékra csökkent az idén a munkanélküliség, a foglalkoztatottak száma pedig meghaladja a 4,4 millió főt.

A versenyképesség feltételei

Mi is valójában a versenyképesség, illetve kinek milyen reszortja, teendője van a versenyképességünk előmozdításában?
45 cikk 2/5 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.