2019. január 3. csütörtök 05:50
Elutasította a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság azt a feljelentést, amelyben a Jobbik több bűncselekmény elkövetésével vádolta meg a pártból tavaly ősszel kilépett Szabó Balázst.
2018. december 20. csütörtök 06:19
Az eddigi négy feljelentés a székházba akciózó ellenzéki országgyűlési képviselők, illetve a rendőröket ért fizikai támadások miatt történtek.
2018. december 17. hétfő 09:54
Az MTVA biztonságért felelős vezetője felhívta az ellenzéki politikusok figyelmét: „az a joguk, hogy beléphetnek az intézménybe, nem egyenlő azzal, hogy zavarhatják az ott folyó munkát”.
2018. december 12. szerda 15:10
A főpolgármester azt mondta: „tiszta vizet kell önteni a pohárba”, a feljelentést azért tették, hogy az illetékes hatóság vizsgálja ki, mi történt az ügyben.
2018. december 11. kedd 08:24
Szabó Bálint bűnszervezetben elkövetett csődbűntett, pénzmosás, tiltott pártfinanszírozás, hivatali visszaélés, vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával tett feljelentést.
2018. december 4. kedd 18:13
Antal Árpádot azért jelentették fel, mert nem zászlózta fel ugyanúgy a várost december elsejére, a román nemzeti ünnepre, mint ahogy március 15-re a magyar nemzeti ünnepre tette.
2018. december 4. kedd 06:42
A nemesfémmel üzletelő bűnbanda ellen már Lengyelországban is nyomoznak, sőt a feljelentőt – aki a bűnszervezet volt tagja – is kihallgatták Varsóban.
2018. november 28. szerda 06:30
Vizsgálóbizottság derítheti ki Szegeden, hogy milyen szerepe volt a Botka László vezette önkormányzatnak a Szeviép-ügyben, a testület felállítását Szabó Bálint jogász kezdeményezte.