2024. április 19., péntek, Emma napja

Címke: félidős választások

11 cikk 1/2 oldal

Amerika a félidős voksolás után

Donald Trump elnöksége közel sem került olyan úgynevezett gridlocknak, vagyis megosztottságnak jellemezhető szorítóba, amely megbénítaná elnöki elképzeléseinek sikerre vitelét.

Idézésekkel szállnak harcba a demokraták

Nemcsak a félidős választások eredménye, de az igazságügy-miniszter lemondása is átrendezi az erőviszonyokat Washingtonban a Donald Trumpot fenyegető vizsgálatokkal kapcsolatban.

Magyarics Tamás: győztek a demokraták és a republikánusok is Amerikában

A demokratáké a képviselőház, a republikánusoké a szenátus – így elemezte az amerikai félidős választásokat Magyarics Tamás az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Az Amerika-szakértő elmondta, soha nem volt még ilyen magas a részvételi arány, mint most. A republikánusok jelentős mértékben mozgósították táborukat, a demokraták pedig új szavazókat tudtak szerezni, például azokat, akik Trumptól elfordultak.

Megkötnék Trump kezét

Mindennek a tétje az: vissza tudja-e venni a Demokrata Párt az ellenőrzést a kongresszus – jelenleg republikánus irányítású – két házának valamelyikében vagy akár mindkettőben?

Amerika és a félidős választások

Ezúttal a félidős választások során dőlhet el, hogy a két éve győzelemre jutott trumpi politikai fordulat korszaképítése folytatódhat-e az elkövetkezendő évtizedek Amerikájában.

Politikailag szervezett a többezres migránskaraván

Donald Trump azt mondta: „utánanéznek majd”, nem finanszírozza-e az immár több mint hétezresre duzzadt, zömében közép-amerikaiak­ból álló vándorló tömeget a Demokrata Párt is.

Megoldóemberek

Az elmúlt napokban Amerikában egymást érték az olyan igazságszolgáltatási ügyek, amelyek így vagy úgy, de Donald Trump amerikai elnökhöz köthetők.
11 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.