2021. október 22., péntek, Előd napja

Címke: feketemunka

15 cikk 1/2 oldal

Hatástalan az ellenőrzés

A Pénzügyminisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának jelentése szerint ez 2170 ellenőrzést és valamivel több mint 5200 munkavállalót érintett.

Az építkezéseken tarol a feketemunka

Nőtt a feketefoglalkoztatás mértéke: a munkaügyi hatóság ellenőrzéseiben érintett munkavállalók 17,11 százalékát alkalmazták feketén 2017-ben, míg 2016-ban ez az arány csak 12,73 százalék volt. Az építőiparban ellenőrzött dolgozók 47 százalékát foglalkoztatták feketén tavaly - írja a nemzetgazdasági tárca foglalkoztatásfelügyeleti főosztályának adataira hivatkozva a Világgazdaság pénteki száma.

Csak lassan tisztul az építőipar

Szigorodik az idei évtől a bejelentés nélküli foglalkoztatás szankcionálása, így már az első ízben észlelt munkaügyi jogsértés esetén is bírságot kaphatnak a kis- és középvállalkozások is

Több ágazatban is nőtt a feketefoglalkoztatás

Új trend, hogy az idén jelentősen megemelt minimálbérek miatt sok olyan cég, amelyik az előző években még bejelentette alkalmazottait, idén ezt már nem tette meg.

Emelkedett a feketén foglalkoztatottak száma

A vizsgált vállalkozások 86 százalékánál talált a foglalkoztatással összefüggő jogsértést a munkaügyi hatóság. A szabálytalanul foglalkoztatottak száma továbbra is magas, elsősorban az építőiparban, ahol minden második munkavállalót feketén dolgoztatnak. A munkabérrel kapcsolatos visszaélések száma viszont csökkent a tavalyihoz képest.

Főként a munkaidővel trükköznek

Emelkedett a foglalkoztatással kapcsolatos felderített visszaélések száma az év első felében a 2015-ös azonos időszakhoz képest. Továbbra is az építőiparban van a legtöbb visszaélés.

Kiderült, kik foglalkoztatnak feketén

Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azoknak a cégeknek a listáját, amelyek nem tettek eleget a munkavállalóik foglalkoztatásával kapcsolatos törvényi feltételeknek.
15 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.