2024. április 19., péntek, Emma napja

Címke: fegyverzet

5 cikk 1/1 oldal

Moszkva szerint a felkelők vegyi fegyvert vetettek be Aleppónál

Heten meghaltak, huszonhárom embert pedig kórházba kellett szállítani amiatt, hogy szíriai kormányellenes fegyveresek mérgező anyagot vetettek be – közölte szerdán Szergej Csvarkov altábornagy, az orosz fegyveres erőknél a szíriai fegyverszünet betartásának megfigyelésére létrehozott, Szíria Latakia tartományában működő hmeimími központ parancsnoka.

Jelentős mértékben kellene emelni az európai NATO-tagok védelmi költségeit

Csaknem százmilliárd dollárral kellene emelni az európai NATO-tagállamok összesített éves védelmi költségvetését ahhoz, hogy teljesüljön a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott kiadási minimum – áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet kedden ismertetett éves világjelentésében.

Javul a helyzet Ukrajnában a német külügyminiszter szerint

Előrelépésről számolt be a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására született minszki megállapodás végrehajtása terén Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szombaton este Berlinben, francia, orosz és ukrán kollégájával tartott megbeszélést követően.
5 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.