2017. június 22. csütörtök 05:59
Mi itt, Kelet-Európában átéltünk már egy hosszabb emberkísérletet a közelmúltban – igaz, nem a zöldek, hanem a vörösök kísérletezgettek.
2017. január 25. szerda 12:53
Nemrégiben újabb, mintegy 36 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírás jelent meg a falusi turizmus fejlesztésének támogatására.
2016. október 13. csütörtök 06:23
A kormánynak rövidesen meg kell állapodnia Brüsszellel a kártyakibocsátás feltételeiről, ez azonban a rendszer lényegét, illetve jövőjét nem érinti.
2016. szeptember 23. péntek 17:58
Országszerte összefognak a falusi turizmusban működő szolgáltatók, hogy egy minden évben megrendezésre kerülő össznépi közös főzés során mérjék össze gasztronómiai tudásukat.
2016. szeptember 9. péntek 18:06
Az idegenforgalmi adót (ifa) beszedő mintegy 830 magyarországi település csaknem fele nem ellenőrzi megfelelően az adófizetést, így nagyon magas – átlagosan 23 százalék – a „láthatatlan” vendégéjszakák becsült aránya – mondta Almádi Krisztina, a településmarketinggel foglalkozó EMKA Tanácsadó Kft. szakmai igazgatója az MTI-nek azt követően, hogy országos szakmai tájékoztatási fórumot indítottak az eredményekről.
2016. szeptember 2. péntek 07:45
A tavalyi 470 ezres vendégszám után ebben az évben ennél is többen, legalább félmillióan fordultak már meg a hivatalosan jegyzett vidéki magánszálláshelyeken.
2016. január 9. szombat 06:35
A kormány úgy döntött, hogy nem terheli rá a csekély bevételű turisztikai területen működőkre a pénztárgépek bevezetését.
2015. október 16. péntek 08:14