2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: ekáer

67 cikk 1/7 oldal

Újabb kört verünk a régióra

Akár százmilliárdos nagyságrendű extra adóbevételt is hozhat a közkasszának a kormányzat legújabb, a feketegazdaság elleni elektronikus rendszere, az online számlázás.

Adóemelés: tévúton jár az ellenzék

Az adóhivatal által bevetett új, modern módszerek évente több száz milliárd forint pluszbevételt hozhatnak az államkasszának - mondta Tállai András.

Már nem kerülhetnek előnybe az ügyeskedők

– Egyértelműen kijelenthető, hogy az ekáer jelentősen kifehérítette a fuvarozói szakmát, ezzel pedig a fuvaroztató cégek között is versenysemlegességet biztosított – mondta lapunk érdeklődésére Varga Antal, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatója, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökségi tagja.

Levegőhöz jutottak a termelők

Megkérdőjelezhetetlen az elektronikus áruforgalom-ellenőrző rendszer szerepe az áfacsalások visszaszorításában – mutattak rá a lapunknak nyilatkozó agrár-élelmiszeripari szakemberek.

Nem enged a kormány az adócsalóknak

A kormány, ha kell, Brüsszellel is szembeszáll azért, hogy megvédhesse a legálisan működő gazdasági szereplőket, s kellő büntetést szabjon ki az adócsalókra – mondta Tállai András.

Mind több komája van a NAV-nak

Két év alatt nagyjából 25 százalékkal emelkedett azoknak a száma, akikről a hatóság közhiteles kimutatása rögzíti, hogy adóügyeik rendben vannak, a közterheket mindenkor időben befizetik.

Előzetesben a több százmilliós kárt okozó fakereskedők

Százmilliós károkat okozó fakereskedő bűnözőkre csaptak le egyszerre két helyen is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi pénzügyi nyomozói. Négy embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság – közölte a NAV térségi sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Nem menekülhetnek meg az áfacsalók

Ép ésszel aligha felfogható az az összeg, amelyet egy-egy évben veszítenek el együttesen az EU tagországai az áfacsalások és a különféle adóügyi jogsértések, hiányosságok, kiesések miatt.
67 cikk 1/7 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.