2018. december 10. hétfő 16:50
Horváth Zita úgy fogalmazott: a helyben képzett értelmiség sokkal elkötelezettebben tud dolgozni a városért, a térségért vagy a megyéért.
2018. október 11. csütörtök 07:00
Több százezer diák vonult az utcára szerdán Kolumbia nagyvárosaiban, hogy követeljék az állami egyetemek finanszírozásának növelését.
2018. július 22. vasárnap 11:56
Szerdán este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak.
2018. július 9. hétfő 12:56
Az Európai Unió által végzett nemzetközi hallgatói felmérés alapján a magyar hallgatók az európai átlagnál elégedettebbek a felsőoktatás színvonalával és szervezettségével.
2018. május 16. szerda 11:35
A magyar exportban az unión belül - még Németországot is megelőzve - a legmagasabb a high tech hozzáadott érték – az innovációért és technológiáért felelős miniszterjelölt.
2017. október 10. kedd 11:45
A felsőoktatási intézmények még erőteljesebb bekapcsolását szorgalmazta a nemzetközi vérkeringésbe az oktatási államtitkár.
2017. szeptember 4. hétfő 12:51
Közel kétmilliárd forintot fordíthat négy egyetem felsőoktatási hallgatók tudományos műhelyeinek és programjainak támogatására.
2017. július 26. szerda 20:39
Az idén is több szakon kiemelten magas pontszám kellett a felvételin, ezzel eldőlt, hogy hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.