2018. november 3. szombat 12:36
Kényszerhelyzetben vannak az élelmiszeripari vállalkozások, az egyre növekvő költségek miatt elkerülhetetlen, hogy a technológiai fejlesztések révén javítsák a termelés hatékonyságát.
2018. március 14. szerda 08:54
2017. szeptember 14. csütörtök 13:04
A NAK alelnöke, aki az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének is az elnöke, a másik nagy sikerüknek az áfacsökkentést említette.
2017. augusztus 23. szerda 14:06
Ősszel ismét terítékre kerülhet az élelmiszerek áfacsökkentésének ügye, az agrárkamara szeptemberben újabb termékkörök bevonásáról egyeztet majd a gazdasági tárca illetékeseivel.
2017. augusztus 7. hétfő 15:31
Augusztus óta csak a korábbinál magasabb hústartalommal gyártott felvágottak, virslik kerülhetnek forgalomba ezekkel az elnevezésekkel.
2017. április 5. szerda 13:48
Jelentősen nőttek a fizetések a hagyományosan alacsony keresetű ágazatnak számító élelmiszeriparban, a vállalkozások pedig sok esetben legalább 15 százalékos emeléssel számolnak az idén is – értesült piaci forrásokból a Magyar Idők.
2017. január 3. kedd 05:45
A Földművelésügyi Minisztérium arról tájékoztatta lapunkat, hogy ezzel nem áll meg a már évek óta tartó, alapvető élelmiszerekre vonatkozó áfacsökkentés.
2016. december 16. péntek 15:00
2016. május 1. vasárnap 21:59
Európai értelemben is egyedülálló az Együtt a fogyasztókért elnevezésű népegészségügyi kezdeményezés, amelyhez eddig 28 élelmiszeripari vállalkozás csatlakozott – mondta Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.