2018. július 30. hétfő 17:52
A turisták által közkedvelt Amszterdam „törvény nélküli dzsungellé válik”, amikor leszáll a sötétség és a rendőrség képtelen fellépni a bűncselekmények, erőszak ellen – figyelmeztetett a helyi ombudsman.
2018. április 19. csütörtök 11:53
Mianmar északi részén a keresztény kacsin etnikum mintegy kétezer tagja rekedt egy dzsungelben, ahová a hadsereg és a kacsin gerillák közötti összecsapások elől menekültek - közölték a kacsin közösség vezetői szerdán.
2017. július 31. hétfő 11:48
2017. június 11. vasárnap 08:22
Hivatalosan még mindig nem zárult le a kolumbiai polgárháború. Juan Manuel Santos elnök 2016-ban békekötésre irányuló törekvéseiért Nobel-békedíjat kapott.
2017. május 30. kedd 18:00
Volt olyan teherautó, amelynek kiszúrták a kerekeit, két másiknak a szélvédőjét törték be, egy sofőrt ráadásul kórházba kellett szállítani.
2017. március 4. szombat 07:39
A környékbeliek joggal tartanak attól, hogy a feltorlódott illegális bevándorlók miatt újraalakul a Dzsungel néven elhíresült egykori sátortábor.
2016. október 31. hétfő 15:58
A hét végéig a párizsi sátortáborokat is felszámolják, és a migránsokat az ország különböző részeiben felállított befogadóközpontokba szállítják.
2016. október 27. csütörtök 10:37
A kiürítés harmadik napjára eldurvult a helyzet a calais-i migránstáborban, ahol a maradni vágyó menedékkérők több sátrat is felgyújtottak.
2016. október 26. szerda 19:01
„Egyes közösségeknél szokás, hogy felgyújtják a lakhelyüket, amikor azt el kell hagyniuk” – hangsúlyozta a prefektúra szóvivője.