2018. december 11. kedd 20:00
A jubileumi felvidéki, erdélyi és hazai koncertsorozat után a Csík-zenekar december 28–29-én 30 év boldogság címmel fellép a Budapesti Kongresszusi Központban.
2018. szeptember 17. hétfő 06:55
A Fonó Budai Zeneházban mutatták be Kiss-Stefán Mónika rendezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült jubileumi, Csík 30 című rövidfilmet.
2018. szeptember 15. szombat 21:46
Kunos Tamás, a magyar népdal napjának művészeti vezetője, a Kossuth-díjjal kitüntetett Csík Zenekar tagja nagyon messziről érkezett a népzenébe.
2018. szeptember 13. csütörtök 18:21
A Csík30 című film bepillantást nyújt a népszerű népzenekar eddigi történetébe, megszólaltatja valamennyi tagot, megmutatja őket a hétköznapokban és a koncerteken.
2018. augusztus 29. szerda 06:55
Aki részt vesz a forgatagon, az erősíti a marosvásárhelyi magyarságot, a város magyar identitását – mondta az ünnepi eseményen felszólaló Potápi Árpád János.
2018. augusztus 19. vasárnap 15:35
Folyamatosan koncertezik, ősszel felvidéki turnéra megy, decemberben pedig dupla budapesti fellépéssel ünnepel az idén 30 éves Csík Zenekar.
2018. július 19. csütörtök 15:20
Szabó Attila, a Csík zenekar Kossuth-díjas prímása és gitárosa, zeneszerző és előadó 50. születésnapja alkalmából különleges lemezzel lepte meg a zenekedvelőket. A Lélekbiztosító másfél évig készült, a muzsikus rengeteg zenésztársa működött közre rajta, akikkel az utóbbi évtizedekben dolgozott, többek között Presser Gábor, Lovasi András és Ferenczi György is. A lemezt élőben az Ördögkatlan fesztiválon mutatják be rengeteg vendégművésszel, július 31-én (Szabó Attila születésnapján) 19.30 órakor. Az összegző, egyben önvallomás jellegű albumok ritkák (hangsúlyozom: nem válogatáslemezekről beszélünk), hiszen tehetség és profizmus kevés hozzá. A munka jellegénél fogva megfelelő életút is szükségeltetik. Szabó Attilával beszélgettünk.
2017. július 17. hétfő 23:07
Kiss Szofi a 17. helyen végzett, így nem jutott döntőbe a szinkronúszók egyéni szabad gyakorlatában a vizes világbajnokság hétfői napján a Városligetben.
2017. július 4. kedd 22:47
Szabadtéri koncertek, irodalmi műsorok, szakrális előadások váltják egymást július 14. és 16. között Magyarföldön, a Fatemplom Fesztiválon.
2017. május 11. csütörtök 22:42
Tizenegy színházi társulat tizenöt produkciója látható a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon június 10. és szeptember 9. között, a rendezvényt koncertek, családi programok színesítik – mondta csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.