2018. március 18. vasárnap 21:46
A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) küldöttsége a pénteken kezdődő párbajtőr WestEnd Grand Prix-re a jövő héten Budapestre látogat, és a 2019-es, olimpiai kvalifikációs budapesti világbajnokságról egyeztet a rendező magyar szövetséggel (MVSZ).
2017. július 5. szerda 08:11
Megfelelő létszám és technikai eszköz áll a szervezők és a hatóságok rendelkezésére a három idei kiemelt sportesemény biztosítására.
2017. július 4. kedd 12:15
Mintegy másfél éves munkával mostanra felkészültek a hazai szervek az idei nyár három nagy hazai sporteseményének biztosítására – mondta Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2016. augusztus 26. péntek 16:22
Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.
2016. június 11. szombat 07:20
Lázár János a Kormányinfón azt közölte: létrejöhet a tranzitzóna a Csongrád megyei településnél.