2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: civil

21 cikk 1/3 oldal

Liberális apostol

Macron intője ugyanúgy szól minden politikusnak, akik látványosan elszakadtak saját népüktől, s képtelenek az elvek és elméletek ragadós pókhálójából kikeveredni.

A nagykövetségeket vették célba Sorosék

A nyílt társadalmat megvalósítani akaró, Soros Györgyhöz köthető NGO-k kiterjedt lobbitevékenységet folytatnak Magyarország kormánya ellen diplomatakörökben is.

Mellébeszélnek

Az „egyre nyomasztóbb politikai és jogi környezet” miatt a Nyílt Társadalom Alapítványok csapata bejelentette, hogy elhagyja Magyarországot.

Átláthatók lesznek a civilek

Soros háborút hirdetett Magyarország ellen, le akarja bontani a kerítést, be akarja hozni a bevándorlókat, ehhez az ügynökszervezeteit akarja felhasználni.

Uniós szinten szerveződne a CÖF–CÖKA

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) 2016-ig állami cégtől nem kapott támogatást, az MVM-től 2017-ben kapott 508 millió forint forrást civil missziókra fordítja – nyilatkozta lapunknak Csizmadia László.
21 cikk 1/3 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.