2018. október 12. péntek 21:41
Fontos célnak tartják a szakemberhiány enyhítését, a Start-munkaprogram folytatását, a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatásának és foglalkoztathatóságának növelését.
2018. július 27. péntek 21:43
2018. május 18. péntek 14:40
A választók akaratával szemben, nem az ország ügyeivel, csak kicsinyes politikai harcaikkal foglalkoznak - mondta a párt kommunikációs igazgatója.
2018. május 12. szombat 13:23
A választók adtak egy felhatalmazást a kormány számára, ez a felhatalmazás arról szól, hogy meg kell őrizni az ország biztonságát - mondtas a Fidesz szóvivője.
2018. május 9. szerda 11:04
A szuverenitás és biztonság megvédése az elkövetkező időben is fontos cél, ennek megvalósítása továbbra is konfliktusokkal, jogi és politikai csatákkal fog járni.
2017. december 14. csütörtök 11:35
A közlönyben megjelent kormányhatározat szerint elsődleges cél, hogy ösztönözzék az álláskeresők kilépését a közfoglalkoztatásból.
2017. május 22. hétfő 12:03
A miniszter szerint a kar olyan szakemberek testülete, akik képesek a konkrét értelemben vett iskolai tevékenységet megkülönböztetni a nemzetstratégiai céloktól.
2017. április 26. szerda 15:48
Nem elvárások, célok kellenek, s egy versenyzőnek csak az aranyérem lehet a célja, ha elindul az olimpián – mondta Miklós Edit.