2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: cég

26 cikk 2/3 oldal

Októbertől a cégeknek fel kell fedniük végső tulajdonosukat

Októbertől a szolgáltatóknak bármilyen új, céges ügyfélkapcsolat létesítésénél rögzíteniük kell a cég mögött álló azon magánszemély (tényleges tulajdonos) adatait, aki a szervezetben 25 százalékos többséggel rendelkezik, vagy aki a szervezet felett egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Fellendülést várnak a japán óriások

Négy japán vállalatból három a gazdasági teljesítmény javulására számít az év hátralévő részében a Kyodo hírügynökség által végzett felmérés szerint.

Tízezrével tűnnek el a vállalkozások

Az év elején 539 ezer cég szerepelt a nyilvántartásban, a törlési láz egyik kedvező hozadéka, hogy kezdenek kikopni a kényszervállalkozások.

Egymilliárdos áfacsalásra derült fény

Csaknem egymilliárd forint áfát csalt el egy budapesti cég repceolaj-beszerzéssel. Az adóhivatal revizorainak korábbi gyanúját az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer adatai is megerősítették – tájékoztatta a NAV bűnügyi szóvivője csütörtökön az MTI-t.
26 cikk 2/3 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.