2016. március 7. hétfő 12:25
Magyarországon a közszférában lényegében eltűnt a különbség a nők és a férfiak bére között, azonban a magánszféra és a piaci viszonyok világában ez az esélyegyenlőség még nem teljesen érvényesül – mondta a nemzetgazdasági miniszter egy hétfői budapesti szakmai fórumon.
2016. február 4. csütörtök 18:42
Feltörekvő vállalkozók jelentkezését várja harmadik Be Smart startup versenyére a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK). Az izraeli nagykövetségével közösen szervezett versenyen kiválasztott legígéretesebb startupok képviselői március 13. és 17. között Tel-Avivba utazhatnak, ahol nemzetközi befektetőknek mutathatják be projektjeiket.
2016. január 8. péntek 08:34
Kapacitásbővítésre, ingatlanvásárlásra, vagy akár forgóeszközökre is elköltheti a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) nonprofit mikrohitelét, mellyel a legkisebb, esetenként induló vállalkozásokat is támogatják.