2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: bosszú

31 cikk 2/4 oldal

Lövöldözés volt Toulouse-ban, egy ember meghalt

Két ismeretlen fegyveres tüzet nyitott hétfőn este járókelőkre a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban, egy embert lelőttek, és hatot megsebesítettek – jelentette a francia média a helyi hatóságokra hivatkozva.

Trump gigászi küzdelme

Trump elnöksége nem várt forgatókönyv a globális elit számára, de az az óta eltelt idő is azt mutatja, minden eszközzel az ellehetetlenítésére törnek.

Halálos ölelés

A szélsőjobb és a szélsőbal zászlórúdja közé kifeszített szép szövésű háló szálain már régóta fönnakadhatott, aki Vona Gábor politikai megnyilvánulásait próbálta értelmezni.

Zsíros kenyér József Attila-kötettel

Forradalmi képsorozatban örökíti meg 1956 szellemiségét Csizmadia Zoltán festőművész, s az immár húszéves vállalkozást a nyolcvanon túl is nagy kedvvel folytatja.

Brutális leszámolás: megszűnik a Barikád

A 2006-ban alapított újság vállaltan radikális, a Jobbik korábbi irányvonalához hű lap volt. Pörzse Sándor megerősítette, hogy a hetilap a jövő héten már nem jelenik meg.

A terroristák elérték, amit akartak

Georg Spöttle szerint az emberek mindenkire gyanúsan néznek, akinek hátizsákja és egy kicsit közel-keleti kinézete van.
31 cikk 2/4 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.