2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: bombázás

80 cikk 3/8 oldal

ENSZ: Háborús bűncselekményt követett el a szíriai légierő

A szíriai légierő szándékosan hajtott végre légicsapásokat a Damaszkuszt és környékét ivóvízzel ellátó telepek ellen decemberben, és ezzel háborús bűncselekményt követett el – állapította meg az ENSZ Szíriával foglalkozó független nemzetközi vizsgálóbizottsága kedden.

Szíria: légicsapást mértek az Aszad-ellenes csoportokra

Két ember meghalt, miután szerdán az Oroszország által előző nap a térségre meghirdetett tűzszünet ellenére légicsapást intéztek az Aszad-ellenes csoportok egyik erősségének számító, Damaszkusztól keletre fekvő Duma városa ellen – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

Legalább tizenöt halottja van a hétfői bombázásoknak Szíriában

Legalább tizenöt halottja és tizenkét sebesültje van a szíriai fővárosban, Damaszkuszban, valamint az Iszlám Állam „fővárosának” számító szíriai Rakka városában végrehajtott hétfői légicsapásoknak – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

Az Iszlám Állam állásait támadhatták Moszulban, vegyi fegyvereket találtak

Legalább harminc moszuli civil vesztette életét a héten a dzsihadisták kezén lévő kerületek ellen végrehajtott légicsapásokban – mondták el péntek este helyi lakosok, a hadműveleteiket folytató iraki különleges egységek pedig arról számoltak be, hogy a moszuli egyetem területén fegyverek előállításához használt vegyszereket találtak.

Újabb légicsapást mértek a törökök a dzsihadisták kezén lévő városra

Újabb török légitámadás érte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kezén lévő észak-szíriai Báb városát, ebben 16 civil halt meg – közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH), hozzátéve, hogy az előző esti légicsapás civil halálos áldozatainak száma 47-ről 72-re emelkedett.

Légitámadásban meghalt a Charlie Hebdo elleni támadás egyik kitervelője

Amerikai légicsapás végzett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik vezetőjével a szíriai Rakkában, akinek köze volt a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége elleni merénylethez – közölték pénteken az amerikai hadsereg névtelenül nyilatkozó tisztségviselői.

Aleppó pokoli napjai

Az iszlamisták minden, a városból kivezető utat megfigyelnek, és lövik a menekülő lakosságot, erről azonban nem tudósítanak a nyugati hírügynökségek.
80 cikk 3/8 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.