2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: Bitay Márton Örs

7 cikk 1/1 oldal

Erősítik a balatoni horgászturizmust

Nemzetközi horgászturisztikai szempontból is komoly, eddig kiaknázatlan lehetőséget jelent a Balaton; a horgászturizmus fejlesztése érdekében halgazdálkodási feladatokra országos szinten 514 millió forint jut, ebből a balatoni halgazdálkodási társaság több mint 300 millió forinttal részesül – mondta a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a III. Balatoni Horgász Konferencián pénteken Balatonfüreden.

FM államtitkár: továbbra is a családi középbirtokok megerősítése a cél

A kormány célkitűzése továbbra is a magyar családi középbirtokok megerősítése, annak ellenére, hogy az ellenzék az állami földek értékesítésével kapcsolatban valótlanságokat állít és rossz színben kívánja azt feltüntetni – hangoztatta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára kedden Budapesten, a témáról tartott sajtótájékoztatón.

Jövőre lesz új erdészeti törvény

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2014-ben vette át az erdészetek irányítását, azóta megszületett a vadgazdálkodási törvény, januárban pedig megkezdődik a társadalmi vitája az új erdészeti törvénynek, amelyet jövőre fogadhat el a parlament – közölte az FM állami földekért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.
7 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.