2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: bevételek

16 cikk 1/2 oldal

Nagyot szakíthat hazánk a sportturizmuson

A labdarúgás mellett elsősorban a jelentős nemzetközi versenyek a sportturizmus fő mozgatórugói, mely utóbbiak révén Budapest is rengeteget profitálhat ebből a szegmensből

A második hétvégét is uralta az új Jurassic-film

Bár a hét premierfilmjei a vártnál jobban indítottak, a Jurassic World: Bukott birodalom vetítésének második hétvégéjén is megnyerte az észak-amerikai bevételi versenyt 60 millió dollárra becsült árbevétellel.

Jó évet zárt az Erste

A tavalyi kiemelkedő eredményhez jelentősen hozzájárult a Citibank lakossági üzletágának megvásárlása, a nagyobb mértékű céltartalék-felszabadítás és a kisebb mértékű bankadó.

Közzétette az első hét havi hiányadatokat az NGM

Az államháztartás központi alrendszerének első hét havi hiánya 816,8 milliárd forintot tett ki, júliusban 94,4 milliárd forint többlet volt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a honlapján hétfőn a végleges adatokat.

Fogy a levegő a feketézők körül

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint az extra bevételt oda kell adni a törvénytisztelő cégeknek és polgároknak.

Perbeszédek következnek Vizoviczki ügyében

A vádiratban foglaltak bizonyításával folytatódott a Vizoviczki László és társai ellen költségvetési csalás vádjával indult büntetőper tárgyalása.
16 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.