2015. december 24. csütörtök 11:28
A legtöbben könyvet és játékot vásárolnak ajándékként a karácsonyi időszakban, az ilyen üzletek forgalmának mintegy 50 százaléka nem ritkán a decemberi időszakban keletkezik – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2015. december 22. kedd 18:17
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság tájékoztatása szerint kötelező egyéves jótállás vonatkozik a 10 000 forintnál drágább termékekre.
2015. december 19. szombat 10:20
Három nap alatt százhúsz tonna tartós élelmiszer gyűlt össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! akciójában országszerte – mondta a szervezet kommunikációs vezetője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2015. november 23. hétfő 16:24
Már elvegyültek a vásárlók között a fogyasztóvédők is, a szezonális hatósági ellenőrzések során tavaly minden harmadik kereskedőnél kár érte a próbavásárlókat.
2015. november 15. vasárnap 08:15
A magyar internetezők családi életében meghatározó szerepet tölt be az internet, hiszen már a netezők 83 százalékának közös családi programot is jelent – derül ki az eNET–Telekom Jelentés az internetgazdaságról című friss kutatásából.