2018. augusztus 30. csütörtök 21:22
Hadgyakorlatot tart Oroszország a Földközi-tengeren szeptember 1. és 8. között, a hadiflotta több mint 25 hajójának és a légierő 30 repülőgépének részvételével – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
2018. június 22. péntek 22:54
2018. április 19. csütörtök 12:24
Ez nem lesz kellemes olvasmány azoknak, akik folyamatosan „racionális” érveket hangoztatnak a Szíriát katonailag rommá tevő nyugati politika mellett.
2017. január 17. kedd 09:21
A felkelők és a kormányerők részéről is megvan az akarat a kiegyezésre, ám a végső rendezésbe a nagypolitika is beleszólhat.
2016. december 28. szerda 10:09
Ha sikerül betartatni a fegyvernyugvást, akkor Törökország és Oroszország vezetésével megkezdődnek a béketárgyalások.
2016. december 15. csütörtök 19:01
Az észak-szíriai város „felszabadításával” a kormányerők „történelmet írtak” – mondta a szíriai elnök.
2016. december 14. szerda 18:27
A Palmürát támadó fegyveresek a korábbinál jobb fegyverekkel voltak ellátva – állítja a szíriai elnök.
2016. november 7. hétfő 20:30
A szíriai elnök üdvözölte Michel Aoun libanoni államfő megválasztását, a Bassár el-Aszad jókívánságait tartalmazó üzenetet az elnökségi ügyek minisztere, a libanoni látogatáson tartózkodó Mansur Fadlallah Azzam adta át hétfőn.
2016. november 2. szerda 08:27
Bassár el-Aszad szíriai elnök Damaszkuszban nyilatkozott a The New York Times munkatársainak és megerősítette, hogy nem kíván távozni a hatalomból, és változtatásokat sem tervez a politikájában.
2016. október 13. csütörtök 06:00
Moszkvának bőven volt ideje kiismerni Washingtont és európai szövetségeseit az elmúlt évtizedek során, így többé-kevésbé jól tudja kalkulálni a reakcióikat.