2017. március 3. péntek 13:04
Bánki Erik kifejtette: a politikai felelősség kérdése megáll, és talán nem véletlen, hogy korábban egyetlen szocialista vagy szabaddemokrata politikus sem jött el a meghallgatására.
2017. február 28. kedd 12:06
Ha nem lenne takargatnivalója, eljött volna az Országgyűlés gazdasági bizottságának az OLAF-jelentést tárgyaló ülésére Gy. Németh Erzsébet, Horváth Csaba és Hagyó Miklós.
2017. február 16. csütörtök 12:15
Hangsúlyozta: azért állították most fel a parlamenti bizottságot, mert az OLAF mostanra vizsgálta felül a metróberuházást érintő valamennyi szerződést.
2017. február 15. szerda 15:22
Bánki Erik elmondta, milyen kérdésekre várt volna választ a Medgyessy-Gyurcsány-Demszky-Bajnai négyestől a metróberuházással kapcsolatban.
2017. február 8. szerda 10:17
A gazdasági bizottság fideszes elnöke szerint szerecsenmosdatásnak tűnik Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselő nyilatkozata, hiszen az OLAF-jelentés egyértelmű.
2017. február 7. kedd 05:50
A tervek szerint november végére készül el a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok emlékműve, amely az Október 6. utca mellett kap helyet.
2017. február 6. hétfő 14:01
A politikus elmondta: a testület ezzel foglalkozó ülésére meghívják Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Demszky Gábort, Horváth Csabát és Gy. Németh Erzsébetet is.
2016. november 28. hétfő 21:52
2016. november 2. szerda 19:19
Bánki Erik azt írta: olyan kérelmet fogadtak el a nap folyamán, amely több héttel ezelőtt érkezett a testülethez.
2016. október 24. hétfő 17:27
A Parlament gazdasági bizottságának elnöke Martonvásáron, a helyi sporttelepen elvégzett 360 milliós beruházás átadása kapcsán beszélt a TAO-támogatásokról.