2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: Balatoni Hajózási Zrt.

12 cikk 1/2 oldal

Megkezdődött a balatoni hajózási szezon, újdonságokkal várják a vendégeket

"A Balatoni Hajózási Zrt. az elmúlt két sikeres év után idén is jó szezonra számít, változatlan árakon nyújtva szolgáltatásait, újdonságokkal is várva a hajózni vágyókat" - mondta Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója a hagyományosan húsvét nagyszombatján induló, 172. balatoni személyhajózási szezon alkalmából megrendezett ünnepségen Balatonfüreden.

Rekordforgalom a balatoni kompokon

Egyre népszerűbb a balatoni komp, amit az is mutat, hogy a múlt évben 14 éves rekordot döntött meg az átkelőhajó- forgalom. A Szántód és Tihany között ingázó négy kompra felguruló gépjárművek száma 2016-ban 10, a kerékpáros turisták száma 12 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

Nyitott Balaton akció tavaszi programsorozattal

A Nyitott Balaton tavaszi programsorozatában 128 vendéglátóhely, 108 program, 156 szálláshely, új tókerülő kerékpáros akció, és több kutyás program is várja azokat, akik április 28. és május 14. között látogatnak el az üdülőrégióba – hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján kedden Siófokon.

Átadták a Balatoni Hajózási Zrt. alsóőrsi vitrolás-kikötőjét

Átadták a Balatoni Hajózási Zrt. újabb vitorláskikötőjét szerdán Alsóőrsön; a 352 millió forintos önerős beruházás első, több mint 200 millió forintos üteme készült el 51 kikötői férőhellyel, ami legkésőbb jövő tavaszra 150 férőhelyre bővül.

A balatoni hajók naponta közlekednek a hét végétől

A Balatonon péntektől meghosszabbított menetrend szerint közlekedik a komp, szombattól pedig már naponta közlekednek a menetrend szerinti hajójáratok – közölte Szabó Zsolt, a Balatoni Hajózási Zrt. üzletágvezetője az MTI-vel szerdán.
12 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.