2018. december 19. szerda 17:35
Ünnepélyesen átadták a 471-es számú főút Hajdúsámsont elkerülő szakaszát szerda délelőtt. A forgalom előtt szerda este vagy csütörtök reggel nyitják meg a 8,6 kilométer hosszú utat – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója a helyszínen.
2018. november 7. szerda 13:21
A vidék utoléri Budapestet, a községekben az idei első három negyedévben majdnem 50 százalékkal több lakást adtak át, mint egy évvel korábban.
2018. október 27. szombat 09:21
A Mercedes-Benz Academy Kecskemét modern oktatócsarnokában elsősorban a duális képzésben résztvevők végzik majd a gyakorlatukat
2018. október 24. szerda 20:24
A magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában és az építészeti szemléletformálásban kifejtett tevékenységért adták át idén a Pro Architectura díjakat szerdán az Országházban.
2018. október 12. péntek 07:18
Tegnap Pécsen megnyitották a Nemzeti Kosárlabda-akadémiát, a 3,1 milliárd forintos költséggel másfél év alatt felépült létesítményt.
2018. szeptember 27. csütörtök 15:36
A közismert botrány miatt idén nem osztanak irodalmi Nobel-díjat. Az egyéni díjazottak kilencmillió svéd koronát kapnak.
2018. szeptember 18. kedd 14:18
A Mocsai Lajos és Kulcsár Krisztián az aktív élsportolók egyetemi tanulmányait megkönnyítő együttműködési megállapodást írt alá.
2018. szeptember 18. kedd 09:20
Tegnap átadták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) felújított Damjanich Kollégiumát. A beruházást a Modern városok program 450 millió forintos forrásából valósították meg.
2018. szeptember 13. csütörtök 13:50
Az utasmóló egyszerre három szélestörzsű és négy keskenytörzsű gépet tud kiszolgálni, a gépeket utashídon, buszon és gyalog is meg lehet közelíteni.
2018. augusztus 29. szerda 15:29