2023. június 7., szerda, Róbert napja

Címke: árvíz

105 cikk 2/11 oldal

Pusztító árvíz Indiában

Több mint kétszeresére, 67-ről 164-re emelkedett a monszunesők miatti áradások halálos áldozatainak száma az India déli részén található Kerala államban.

Lecsapott Japánra a Pacsirta

Legalább 21 ember megsérült Japánban és tízezrek evakuálását rendelték el, amikor a Dzsongdari nevű tájfun lecsapott az ország középső és nyugati, árvizek sújtotta részén.

Halálos áldozatokat is követelt Románinában az árvíz

Több halálos áldozatot is követelt, országutakat mosott el és egy vasúti hidat is tönkretett az árvíz Romániában, az ország csaknem száz településén keletkeztek jelentős károk – derült ki a bukaresti belügyminisztérium vasárnapi összesítéséből.

Közösség a bajban

Az öt évvel ezelőtti dunai árvíz során szinte egész Kisoroszi lakosságát evakuálni kellett volna, de a helyiek azt mondták, márpedig innen egy lépést sem mozdulunk!

Több folyón is árhullám vonul le

Több magyarországi folyószakaszon árhullám vonul le - olvasható az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.

Árvíz és belvíz ellen is védekeznek a szakemberek

A belvíz miatt egyre több helyen már harmadfokú készültség mellett védekeznek. Emellett már csaknem kétszáz kilométeren árvízvédelmi készültséget is elrendeltek - olvasható az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Horvátország több területén is árvízveszélyt hirdettek

A hirtelen hóolvadás miatt Horvátország több területén is árvízveszélyt hirdettek - közölte az N1 horvát hírcsatorna kedden. A boszniai határ melletti Hrvatska Kostajnicán rendkívüli állapotot rendeltek el, földomlás miatt több ház is összedőlt, de áldozatok nincsenek.
105 cikk 2/11 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.