2024. október 11., péntek, Brigitta napja

Címke: áremelkedés

30 cikk 1/3 oldal

Sok településen utolérte a panel a téglalakásokat

Országos átlagban két számjegyű volt az idén a lakáspiaci áremelkedés mértéke, Budapesten némely esetben a 20 százalékot is túllépte, míg vidéken 9-12 százalékos volt a drágulás.

Emelkedett a búza ára, mégsem vetnek többet

Az idén kisebb az őszi és a jövő tavaszi gabona tervezett vetésterülete is, mint tavaly ilyenkor volt, holott az étkezési búzát október elején 21, a takarmánybúzát pedig 26 százalékkal lehetett drágábban eladni, mint egy évvel ezelőtt – ismerteti a szerdai Világgazdaság az Agrárgazdasági Kutatóintézetre (AKI) hivatkozva.

Feszültséget keltő drágulás

Az építőipari vállalkozások nem készültek fel a növekvő kereslet kielégítésére, ezért nehezebb kivitelezőt találni, a határidők kitolódnak, s árváltozások is feszültséget okoznak a piacon.

Drágulhat a baromfihús

Az áremelés az összes baromfihústermék esetében indokolt lenne, egyetlen fajta egyetlen részét sem lehet kiemelni, így a csirkemell esetében éppúgy szükség van a magasabb árakra, mint a kacsacombnál.

Tovább drágultak a lakások

Az összesen eladott több mint 150 ezer lakás öt százalékát vásárolták meg külföldiek, a Belvárosban minden harmadik vevő nem magyar állampolgár volt 2017-ben.

Skócia harca az alkoholizmus ellen

Skóciában hetente átlagosan 687 ember kerül kórházba, és huszonketten vesztik életüket alkoholos befolyásoltsághoz kötődően.

Vége az olcsó ivászatnak Skóciában

Vége az olcsó ivászatnak Skóciában: az edinburghi parlament által hat éve elfogadott, de a hosszas jogi csatározások miatt csak kedden életbe lépett törvény alapján jelentősen emelkedett a kiskereskedelemben forgalmazott szeszfélék árának alsó határa.
30 cikk 1/3 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.