2018. szeptember 27. csütörtök 06:05
Bár már több éve folyik a büntetőeljárás az Alstom korrupciógyanús ügyleteivel összefüggésben, a hatóságok még mindig nem hallgatták ki Medgyessy Péter volt kormányfőt.
2018. július 13. péntek 11:06
Már négy embert gyanúsít vesztegetéssel az Alstom-metrókocsik beszerzésének ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség.
2018. július 12. csütörtök 05:45
Az új jogszabály garantálhatná, hogy többé ne fordulhassanak elő olyan súlyos szabálytalanságok, mint amilyeneket például a 4-es metró beruházásakor tártak fel a számvevők 2010-ben.
2018. május 23. szerda 20:37
A PestiSrácok.hu hírportál értesülései szerint már három embert gyanúsítanak vesztegetéssel az ügyben, egy ellen pedig továbbra is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
2018. január 3. szerda 06:35
A nyomozó ügyészek három gyanúsítottat találtak eddig, egy lehetséges gyanúsítottat továbbra is köröznek. Közszereplő egyelőre nem érintett az ügyben.
2017. november 14. kedd 11:54
A főügyészség az M2 és M4 metróvonalakra kiírt közbeszerzési eljárás során megkötött szállítási szerződésekkel kapcsolatos nyomozásban vett őrizetbe egy újabb személyt.
2017. október 16. hétfő 06:40
Január második feléig hosszabbította meg a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a 4-es metró beruházásainak szerződéseivel összefüggésben – értesült a Magyar Idők.
2017. szeptember 28. csütörtök 06:34
Vasúti üzletágaik egyesítéséről állapodott meg a német Siemens és francia konkurense, az Alstom azzal a céllal, hogy fel tudják venni a versenyt a kínai CRRC vasútipari vállalattal.
2017. szeptember 20. szerda 19:17
Egészen mást kaptak, mint amit vártak.