2018. március 13. kedd 20:55
Őrizetbe vettek Moszkvában és az orosz főváros térségében 60 külföldi állampolgárt, akik Szíriába és Irakba juttatták el illegálisan az Iszlám Állam terrorszervezet követőit, hogy ott részt vegyenek a harci cselekményekben - közölte kedden az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtószolgálata.
2017. július 6. csütörtök 05:50
Az Országgyűlés egyik utolsó döntése volt, hogy a levéltárába kerülhetnek azok a mágnesszalagok, amelyeken a Kádár-rendszer utolsó éveinek állambiztonsági információit tárolták.
2017. július 1. szombat 09:00
A kutató szeretne rendet tenni a rengeteg irat között: pótolná a hiányt, keresné az okokat, kiderítené az igazságot...
2016. június 16. csütörtök 08:36
Az vitán felül áll, hogy a listán szereplők fontos szerepet játszottak a később több halálos és súlyos ítélettel záruló per előkészítésében.
2016. április 28. csütörtök 16:58
Az iratokból fény derülhet a hadsereg politikai irányításának történetére csakúgy, mint például a sorkatonák és a politikai tisztek közötti viszonyrendszerre.
2015. október 4. vasárnap 11:52
A mágnesszalagok nem a pártállami diktatúra ügynökeinek teljes listáját tartalmazzák, ezektől önmagukban nem várható az állambiztonsági múlt teljes körű feltárása – mondta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy megkezdték az 1970-es és 1980-as évekbeli titkosszolgálati adatbázisok kutatását.