2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: alelnök

50 cikk 2/5 oldal

Alelnökét is besározza a Jobbik

Úgy tűnik, a pártban valóban tartanak attól, hogy a kongresszus Toroczkait választja elnöknek a Vona Gáborhoz hű Sneider Tamással és Gyöngyösi Mártonnal szemben.

A Bundestag alelnöke is a Fidesz győzelmét szeretné

Bajorországot és Magyarországot nemcsak a Duna és a közös történelem köti össze, hanem az elkötelezettség is, hogy Európában együtt védjék meg a közös kultúrát - fogalmazott.

Novák Katalin lesz a Fidesz új női alelnöke

A jelölés is azt jelzi, hogy a kormánypárt számára kiemelten fontos a családpolitika további erősítése, amely a választási kampányüzenetek egyik meghatározó eleme lesz.

Timmermans párbeszédet sürgetett Katalónia ügyében

Konfrontáció helyett párbeszédre és együttműködésre van szükség a spanyol kormányzat és a katalán hatóságok között – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán Strasbourgban az uniós parlament plenáris ülésén.

Ujhelyi István MSZP-alelnök is lemondott

Bár töretlenül vágyik a változásra, de az MSZP alelnökeként mától nem tud felelősséget vállalni a párt jövőjéért és a 2018-as választáson való szerepléséért. 
50 cikk 2/5 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.