2024. április 18., csütörtök, Andrea, Lima napja

Címke: agresszió

25 cikk 2/3 oldal

Ukrajna megvédi magát

2016-os évben az orosz agresszió ellenére Ukrajna kormányának sikerült stabilizálnia a gazdasági helyzetet.

A rettegett értekezlet

A Momentán Társulat színészei az egyes, nehezen kezelhető életszituációkat s az ezekből adódó konfliktushelyzeteket jelenítették meg.

Damaszkusz: Erdogan bejelentése leleplezte a török agresszió célját Szíriában

Recep Tayyip Erdogan török államfő saját maga leplezte le a török agresszió valódi célját Szíriában, mondván, Törökország azért kezdett hadműveletbe Szíriában, hogy véget vessen Bassár el-Aszad elnök kormányzásának – írta közleményében szerdán a damaszkuszi külügyminisztérium.

Phenjan csak agresszió esetén reagál atommal

Észak-Korea nem fogja használni nukleáris fegyvereit, csak akkor, ha atommal rendelkező agresszív erők támadnak rá – mondta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, akinek a kormányzó Koreai Munkáspárt kongresszusán elhangzott beszédét tegnap közölte a KCNA hivatalos hírügynökség.

Riválisok fékeznék le Phenjant

Bár Peking szoros stratégiai partnerként tekint Észak-Koreára, a kommunista diktatúra eszkalációval fenyegető politikája ellentétes a kínai érdekekkel.
25 cikk 2/3 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.