2016. január 9. szombat 20:15
Kiálltak Szaúd-Arábia mellett az Iránnal szembeni viszályban és további lépésekkel fenyegették meg Teheránt az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamai szombati külügyminiszteri találkozójukon.
2016. január 4. hétfő 18:56
Az Iránnal való diplomáciai kapcsolatok megszakítása után Szaúd-Arábia felfüggeszti a két ország közötti légi közlekedést, továbbá a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat is, és megtiltja állampolgárainak, hogy Iránba utazzanak.
2015. október 28. szerda 21:23
Szaúd-Arábia szerint közeledik a jemeni felkelők ellen indított hadjárat vége, mert az ellenfelek beleegyeztek a béketárgyalásokba az ENSZ erre vonatkozó határozata alapján, és a kormányerők az arab koalíció segítségével visszafoglalták az elvesztett területeik nagy részét.
2015. október 11. vasárnap 21:41
A szíriai helyzetről tárgyalt vasárnap Szocsiban az orosz elnök és a szaúdi védelmi miniszter, és egyetértés volt köztük abban, hogy a két ország célja azonos, illetve együtt kell működniük a válság rendezésének érdekében.