2024. április 19., péntek, Emma napja

Címke: abortusz

71 cikk 4/8 oldal

Kitiltották az abortuszhajót

A guatemalai kormány közleményben jelezte: nem engedélyezi a szervezetnek, hogy aktivistái az ország kikötőiben tevékenykedjenek.

Abortuszügyben véleményterror zajlik

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szerint Soros Györgyék elégedettek lehetnek, újabb helyen sikerült egy lépést tenni a családok szétveréséért.

Szülészet, ahol nem fogadnak el hálapénzt

Az intézmények saját vállalása, hogy az ország első, egyházi fenntartású kórházában létrehozandó szülészeten az orvosok nem fogadnak el hálapénzt.

Nem kap támogatást az abortuszpropaganda

Az új amerikai elnök rendeletben tiltotta meg a művi vetélést népszerűsítő civil szervezetek szövetségi finanszírozását. Eközben szenátusi jóváhagyását követően elfoglalhatta hivatalát Mike Pompeo, a CIA új igazgatója és – igaz, csak egyetlen vokssal, de – bizottsági szinten támogatást kapott Rex Tillerson külügyminiszter-jelölt is.

Harmadára csökkent az abortuszok száma

Leggyakrabban azért szakítják meg a terhességet, mert az önrendelkezési jog alapján lehet súlyos válsághelyzetre hivatkozni.

Irgalmasságot hirdetett a pápa

Ferenc pápa az összes római katolikus papra véglegesen kiterjesztette a terhességmegszakításon átesett nők feloldozásának jogát.
71 cikk 4/8 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.