2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: abortusz

71 cikk 2/8 oldal

Írországban győztek Sorosék

Ronald Reagan kiválóan és egyszerűen fogalmazta meg annak idején, hogy mi a legfőbb probléma az abortusz melletti érvekkel: „Észrevettem, hogy mindenki, aki abortuszpárti, már megszületett”.

Enyhülni fog az ír abortusztörvény

A népszavazáson a választásra jogosultak több mint 64 százaléka vett részt, ez az egyik legmagasabb részvételi arány az írországi népszavazások történetében.

Brit politikusok szorgalmazzák az észak-írországi abortusztörvény enyhítését is

Brit kormánypárti politikusok az észak-írországi abortusztörvény drákói szigorának enyhítését szorgalmazták vasárnap, miután az Ír Köztársaságban erről tartott előző napi népszavazáson az ír választók kétharmada a terhességmegszakítást gyakorlatilag minden esetben tiltó, 35 évvel ezelőtti alkotmánymódosítás elvetésére voksolt.

A magyar család az első

A családok pénzbeli támogatása a nemzeti össztermék öt százalékát teszi ki, ami Európában majdhogynem egyedülálló, valamint csökkent az abortuszok száma is.

Nem, nem és nem!

Egy német politikus szerint német nép nem létezik, egy német miniszter szerint már német kultúra sem létezik – és ahogy innen nézzük, lassan tényleg nem.

Csökken az abortuszok száma Magyarországon

Az elmúlt hat évben folyamatosan csökkent az abortuszok száma Magyarországon, bár még így is tízezer ilyen beavatkozást végeznek évente. A visszaesést furcsa jelenség kíséri, egyre több fiatal, gyermektelen nő dönt a művi terhességmegszakítás mellett. Mennyire hiteles, mennyire árulkodnak és mennyire hallgatnak a számok? A meg nem született életekről lehet-e, érdemes-e statisztikákban beszélni? Manapság, amikor a téma kapcsán kis létszámú, de befolyásos lobbicsoportoknak hála az abortuszhoz és az önrendelkezéshez való jogról hallani csak. Beszélhetünk-e egyáltalán a válsághelyzetbe jutott édesanyák önálló döntéséről és felelősségéről? Ezeket a kérdéseket járják körbe az ECHO TV Terc című műsorának vendégei: Olaj-Rabóczky Anett, az abortusz.hu alapítója és Görgey Zsuzsanna, A Magyarok Európában Egyesület vezetője és a Válasszuk az életet honlap alapítója.
71 cikk 2/8 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.