Hatalmasat zuhant az MSZP támogatottsága a nyugdíjasok körében néhány hónap leforgása alatt – adta hírül a Magyar Nemzet a Závecz Researchnek a szocialisták esélyeit is mérő belső közvélemény-kutatását idézve. A lap által közölt eredmények szerint a meredek esés május óta tart, amióta Botka Lászlót a párt kongresszusa hivatalosan is miniszterelnök-jelöltnek választotta.
– A felmérés adatai azt mutatják, hogy májusban, amikor Botka László bejelentette, hogy kormányra kerülésük esetén visszaadnák a 13. havi nyugdíjat, a nyugdíjasok körében még 31 százalékos támogatottságnak örvendhettek a szocialisták. Ám azóta hónapról hónapra egyre csökkent az MSZP nyugdíjastábora: júniusban 28, júliusban 27 százalékon állt a párt, augusztusban pedig a szavazóknak már csak 20 százaléka szimpatizált a szocialistákkal ebben a társadalmi csoportban – írták.

A Fideszt a hatvan év felettiek több mint fele támogatja
A Magyar Nemzet által idézett adatok szerint ennél is rosszabb eredmények születtek, amikor nem kifejezetten a nyugdíjasokat kérdezték, hanem a 65 év felettieket. – Ebben a csoportban is májusban voltak a csúcson a szocialisták 33 százalékos támogatottsággal. Az azóta eltelt hónapok alatt az esés itt még szembetűnőbb. Júniusban 31, júliusban 25 százalékra estek vissza, augusztusban pedig már mindössze 19 százalékos volt az idős emberek körében a támogatottságuk – olvasható.
A napilapnak a felmérést ismerő szocialista forrásai tragédiának nevezték az eredményeket, mivel ezek még a nyilvánosan publikált közvélemény-kutatások méréseinél is rosszabbak.
A cikkben rámutattak: az utóbbi időben közzétett felmérések annak ellenére mutatják az MSZP népszerűségvesztését, hogy a miniszterelnök-jelölt Botka László folyamatosan a kormányváltást akarókat próbálja megszólítani.
Arra is felhívták a figyelmet: a bőven hibahatáron felüli, több mint tízszázalékos zuhanás azért is különösen érdekes, mert ez az a korosztály, amelynek körében a Fidesz mellett éppen az MSZP rendelkezett még jelentős szimpatizánsi bázissal.
A lapban egy korábbi, Botka László szűk köre által megrendelt felmérést is említenek, amelyből kiderült: a választók higgadt, konszenzuskereső, joviális karaktert szeretnének az MSZP élére, miközben Botka látványosan beleáll a konfliktusokba.
Közben a Heti Válasz aktuális száma arról ír, hogy a Fidesz a 60 év felettieknél 50 százaléknál is nagyobb támogatottságot élvez.