Pion István a Zoom.hu felületén megtisztelt érdeklődésével – egyébiránt már nem először: még boldogult Magyar Hírlap-os korában tisztességes tudósítást írt egy irodalmi estemről, ami az Írószövetségben zajlott. Ezúttal harcos ellenzéki publicistaként rontott nekem (változnak az idők és az egzisztenciák), kapcsos zárójellel a politikus Halász Jánossal.
Lehet, hogy a publicisztikai feladat a Simicska-simogatás volt, de Halász (finoman kaján) párhuzama Kosztolányival igenis megállja a helyét: a médiamágnás kapatos is volt, tettét pedig történetesen hajnaltájt követte el. Nyilván nem Kosztolányi lebegő lelkű pitymallati elragadtatottságáról van szó: Halász a paralellizmussal pontosan érzékeltette, hogy ez egy travesztia – egy vezető értelmiségihez, a szellem emberéhez képest méltatlan, alpári viselkedés.
Ugyanez a helyzet Piliniszkyvel. Pilinszky szakrális emelkedettsége és Simicska illuminált sertésként való köztéri viselkedése kellő kontraszt az imént vázolt intellektuális szakadék érzékeltetéséhez. Az „Egy mondat a veszprémi hirdetőoszlopokról” című opuszom úgynevezett „talált vers” – bíztam benne, hogy nem igényel lábjegyzetet vagy kommentárt. Hogy ne volna összefüggés? Csakis összefüggés van. Volt plakátmagány? Volt. A plakátkirály elmagányosodott a veszprémi éjszakában: hiába a milliárdjai, újságja, tévéje, rádiója, kilóra megvett pártja. Éjjel volt? No jó, már éppen pirkadt egy átalkoholizált éjszaka után. Ázott a plakát? Bizony ázott, mert levizelte. Lehet úgy magyarázni, hogy csak a területét jelölte meg, de szerintem a barátból lett ellenségre célzott, habár jutott a nadrágjára is.
Aki itt nem lát motívumbeli összefüggést, annak csak szánakozva azt tudom mondani: „Ülj le fiam, egyes.”