- Vonát felszólították, adja vissza a gárdamellényt
- A Jobbik pártelnöke elleni tüntetők elégedetlenek az új irányvonallal
- Vona értékelésében azt mondta, szerinte ma már nincs jobb- és baloldal
Ahogy fogalmaztak, Vona Gábor szégyenfolt lett a Magyar Gárda becsületén. Egyúttal felszólították a politikust, hogy adja vissza a gárda mellényét, amiben 2010-ben letette az országgyűlési képviselői esküjét. A tüntetők így akarták jelezni, hogy elégedetlenek a Jobbik új irányvonalával, amely – szerintük – a baloldali szavazókat akarja megszólítani.
Petíciójukban felszólították a párt vezetését: vizsgáljátok felül, hogy milyen érdekek és emberek mentén történik a párt eredeti célkitűzéseinek elárulása – olvasható a hirado.hu-n.
A szervező, Silip Norbert gárdista, a Magyar Gárda Országos Elhárítás elnevezésű szerveződés volt parancsnoka korábban tipikus kommunista szalámizásnak nevezte Vona Gábor módszereit.
Kifejtette: balra tolódó politikájával nagyon nem értünk egyet, nem képviseli a mi álláspontunkat és ezzel szeretnénk jelképesen kifejezni azt, hogy megvonjuk a támogatásunkat a Jobbiktól„ – írja az eseményről szintén beszámoló 888.hu.
Vona értékelt
„Új reformkor” igényét fogalmazta meg a Jobbik elnöke szombaton, pártja évadnyitó rendezvényén Budapesten. A Jobbik elnöke kitért többek között arra is, hogy noha a párt megváltozott, nem távolabb, hanem közelebb került az alapító okiratban foglalt célkitűzéséhez, miszerint a nemzet egészét kívánja képviselni. Hozzátette: szerinte ma már nincs jobb- és baloldal, számára minden magyar fontos.