A szeptembertől esedékes béremelést tető alá hozó egészségügyi sztrájktárgyalásokon kedden először kerültek szóba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkaerőgondjai, amit rögtön önálló napirendként tárgyaltak – tudta meg a Magyar Idők. A dolog nagyon időszerű, mert az ország legnagyobb, 7500 főt foglalkoztató egészségügyi intézménye folyamatos munkaerőhiánnyal küzd. Máté Gábor főigazgató év eleji, lapunknak adott nyilatkozata szerint országosan 14-15 százalékos a fluktuáció, de Budapesten és környékén, ahonnan a legtöbb mentőhívás érkezik, 18 százalékos. A január óta regnáló főigazgató úgy fogalmazott: elsődleges feladatának tartja, hogy javítsák az OMSZ-dolgozók megbecsülését.

Máté Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
A mentésbiztonság javítása érdekében ezt a kormány is elengedhetetlennek tartja, nem véletlenül ígért önálló életpályamodellt a mentőknek Lázár János miniszter. Az áprilisi bejelentés információink szerint kissé elhamarkodott volt, mert akkor még messze nem dolgozták ki az életpálya részleteit. Ezzel azóta – úgy tudjuk – sokat haladtak. Közben Mártai Istvánt, az OMSZ korábbi vezetőjét egy tegnapi közlés szerint arra kérte fel az emberi erőforrások minisztere, hogy kezdjen egyeztetéseket a szakszervezetekkel és szakmai szervezetekkel a mentőszolgálat és a mentők nagyobb megbecsülése érdekében teendő intézkedésekről, egyúttal készítse el a mentőszolgálat szervezeti megújításáról szóló koncepcióját. Mint megtudtuk, a volt főigazgató nem miniszteri biztosként vagy megbízottként kapta ezt a feladatot, tanácsadóként segíti Balog Zoltán munkáját.
Mártai István főállásban egyébként a Terrorelhárítási Központ személyvédelmi speciális egészségügyi osztályát vezeti 2013 óta, miután az év áprilisában leváltotta az akkori egészségügyi államtitkár, Szócska Miklós, egyúttal a jövő sürgősségi szakembereinek képzésével foglalkozó Sürgősségi Akadémia létrehozásával és megszervezésével bízva meg a volt főigazgatót. Erre létre is jött egy 250 millió forintos uniós projekt, amelynek köszönhetően – a hivatalos információk szerint – 2015-ben 260 kurzust szerveztek mintegy 4700 hallgató részvételével.
Mártai István 2010 és 2013 között volt főigazgató az OMSZ-nál, és ez beleesik abba az időszakba, amelynek vizsgálata során az Állami Számvevőszék számos pénzügyi és gazdálkodási szabálytalanságot tárt fel. A számvevők többek között azt állapították meg, hogy az intézmény folyamatos fizetőképessége 2012-ben és 2013-ban nem volt teljes körűen biztosított.