A március 15-i békemeneten való részvételre buzdítják a radikális, nemzeti érzelmű embereket a magukat Vadhajtásnak nevező volt jobbikosok. – Lehet, hogy a békemenet régen fideszes rendezvény volt. Mára ebből annyi maradt, hogy továbbra is a Fidesz szervezi, viszont mostanra minden olyan magyaré lett, aki nemzetben gondolkodik – mondta lapunk megkeresésére a csoport egyik, egyelőre neve elhallgatását kérő tagja. Mint fogalmazott, a „vadak” azok a radikálisok, akik évekig a hátukon vitték a Jobbikot.
– Azok, akik a Gyurcsány-rezsim ellen harcoltak az utcán, akiket szépen lassan magára hagyott a megvásárolt Jobbik, akiknek most nincs képviseletük. Gárdisták, betyárok, szurkolók és a többi vadhajtás. Nemzeti érzelmű emberek a gúnyhatáron innen és túlról – sorolta a ma már több ezer támogatót magáénak tudó csoport tagja.
– Amikor olyan miniszterelnöke van az országnak, aki maga is radikális módon politizál mind belföldön, mind pedig külföldön, mert csak így látja – nagyon helyesen – biztosítottnak Magyarország megmaradását, akkor a nemzeti radikálisnak az a feladata, hogy ebben a harcban mellé álljon.
Nekünk szerencsénk van, amiért jelenlegi kormányunk a haza sorsát érintő legfontosabb kérdésekben szintén a radikális megoldások híve – mondta a Vadhajtás tagja, hangsúlyozva azt, hogy ilyen esetben mindenkinek, aki magát nemzeti radikálisnak tartja, kötelessége kiállni a kormány mellett.
– Ilyenkor sem régi sérelmeknek, sem át nem beszélt bántásoknak nincs itt az idejük. Határon túli testvéreink jogainak visszaadása, ezáltal a bevonásuk a belpolitikai életbe, a visegrádi négyek példátlan mértékű megerősítése, a brüsszeli önkény elleni bátor szembeszegülés mind-mind olyan cselekedetek, amelyek mellett minden korábbi vélt vagy valós sérelem eltörpül, és csak a lényeg marad: a haza minden előtt – szögezte le.
A Vadhajtás tagjai egyelőre nem fedik fel kilétüket, mint forrásunk fogalmazott: el fog jönni az ideje annak, hogy számon kérjék Vona Gábort, a Jobbik elnökét és csatlósait.
– Annak idején elmondtuk nekik: ha átverik a radikális oldalt, százszor nagyobb erővel megyünk nekik, mint ahogyan nekimentünk a Gyurcsány-rezsimnek, azoknak, akikkel ők most kokettálnak – mondta a csoport tagja.