– A MIÉP-et támogatja a Magyar Gárda – mondta Silip Norbert, a Magyar Gárda országos elhárításának egykori parancsnoka a Magyar Időknek. A gárda volt vezetője szerint a Jobbik totálisan lejáratta magát, és nem tekinthető nemzeti pártnak.
Silip Norbert lapunknak arról is beszélt, hogy véleményük szerint jelenleg nincsen igazi nemzeti ellenzék a parlamentben. Hozzátette: döntésükben nem kapott szerepet személyes sértettség, és nem is arról van szó, hogy Vona Gábor cserbenhagyta a gárdistákat. Azt nem tartják elfogadhatónak, hogy Vonáék egyetlen célja mindenáron kormányra kerülni.

Silip Norbert kijelentette, már semmit sem hisznek el a jelenlegi elnöknek
Fotós: Katona Vanda
– A Betyársereg is a MIÉP mögé állt, olyan emberek, akiknek helyén van a szívük, ők valóban a nemzeti oldalt képviselő kardinális figurák, így egyértelmű volt számunkra, hogy mi is csatlakozunk a MIÉP támogatóihoz – fogalmazott Silip Norbert Az egykori gárdakapitány kifejtette: azt sem tekintik jó célnak, hogy a Jobbik csak a Fideszt akarja leváltani, nem pedig a nemzeti érdeket képviselni, ez pedig Silip szavai szerint „óriási csalódás” minden gárdistának.
Hangsúlyozta: már semmit sem hisznek el Vona Gábornak, a „mindenáron kormányozni akarás érdekében megkötött szövetség mindenféle pártokkal” pedig a totális reményvesztettségre utal a Jobbik részéről – fogalmazott.
Információnk szerint Vona Gábor támogatottságának csökkenését kétségbeejtőnek tartják a Jobbik bizalmi emberei is, főként azután, hogy a pártelnök megdöbbentő érdektelenség mellett tartott kampányfórumokat, többek között saját választókerületének egy fontos városában, Pétervásárán. A Kékesonline beszámolója szerint Vona Gábor kampányrendezvényén a százfős teremben alig tíz ember volt kíváncsi a Jobbik elnökére.